I
Rejtett
zongora hangján dallamra forog
cseng-bong színes erdők rajzolata
énekel kapukat nyit és mozog
a tűz rétegein karcolata
átvilágít a rejtett átlobog
pillanatra megjelenik a „ha”
a kétkedés lábnyomain konok
cselekvések lassú sorozata
csilingel a kalapácszongora
tóban fürdő pacsirta énekel
a fák indulnak lassan tétova
járásban haladnak és ló legel
a selyem füvön széles-szapora
léptekre apró tücsök ciripel
II.
Oblivion
léptekre apró tücsök ciripel
fenyő nyújtózik a kertek alatt
nyúlt teste a horizontra emel
gitárhúrokra vár a színfogat
a sötét égbolt halványan dereng
a felhőkön áttűz felkel a Nap
halvány rózsaszín ég a fák felett
madárpár repül távol magasan
erőteljes mozdulat követi
dalol az érzelmes Oblivion
két fiú és egy leány pengeti
táncol egy szerelmespár a hídon
suttogva szól a csöndet keresi
puha bársonyba szőtt tűzliliom
III
Fenyők között
puha bársonyba szőtt tűzliliom
fehér ruháját viszi gondolat
hóba bújik felfedi a finom
a sötétben nem látszó pontokat
/
dalolgat a jégcsap szél kanyarog
hideg vágta levegő tapogat
léptünk elfedi a hó kavarog
őrzi óvatosan családomat
megrendülve lopva hallgatjuk a
jeltől hangos csendet ahogy pereg
a hó megvilágítja a fura
fenyőtörzsek tájolta jégteret
parázslik kimondhatatlanul a
külső és belső kapocsú jelen
IV.
külső és belső kapocsú jelen
kergetőző indulata csobog
ágazva dübörögnek az erek
fortyogó katlan ki-ki bugyorog
zúgó miértek között levelek
szabadulna a kín elkóborol
kutat keres elrabol kerepel
tolul az érzelmek között kopog
tombol trappol sértések húrjain
értelmetlenségig emel robog
a tetőponton üvölt a naiv
kérdéseket elengedi szorong
engedi szállni bús szólamait
a megbocsátás útjain lobog
V.
a megbocsátás útjain lobog
meredek ösvényeken haladunk
a kínlódó lélek nyíltan topog
kinyújtózik a düh habzsol vadul
hullámokban a harag megorrol
érzeteket öl dalolva balul
küszködő szívre tapad birtokol
lop megfojtja az agyat nem vonul
félre a folyam árasztja belül
a szervrendszerek a zengő felett
kitágulnak a régi seb elül
meleg nyugalom test s lélek sziget
a simuló arc mosolyra derül
a megbocsátás haza érkezett
VI.
a megbocsátás hazaérkezett
omló falaiban búvó patak
lubickoló hangos gyereksereg
karcsú fenyvesek alvó hóalak
fagyott föld alól tavasz leseget
a hópelyhek közt szándék-ék ural
viccek között erőfölénnyel nyer
romboló lézernek fityiszt mutat
árnyjátéknak sohasem bólogat
rádióhullámot nevetve szól
letűnt értékek értelmén kutat
nem feledi a veszélyes fokot
ásott igazság nyomára utal
mágneses tereken lazán kocog
VII.
mágneses tereken lazán kocog
erdők övezte fojtó némaság
félelemben él dúltan ácsorog
törött agancsos nőstény árvaság
Bükk tetején szarvasokhoz oson
végtelen csengő vidám származás
kiszikkadt testű dámvad vánszorog
bükkös alján egy nőstény árvaság
a kérdő szemű kies hangulat
eltűnt védkorok nagyjaira lelt
zord óriásan perc alakulat
érinti őket megemlékezett
a szabadság fegyveresei azt
mondták – az eljövő emlékezet
VIII.
mondták — az eljövő emlékezet
jóról tisztességről beszél-e majd
vagy arról amiről mindig lehet
erdeinkben csőrök rikoltanak
tavaszi hérics nyílik a hegyen
sziklák közt bugyogó forrás fakad
most még felbuzog majd újra elmegy
a töbrökbe mészbe bújó csobban
évmilliók alatt cseppkőgyerek
növekedik épít vára folyót megélt
föld alatti mese kastély kerek
barlangokban szalad vezeti még
a jövőt az őszinte szeretet
a féltve őrzött csillogás beszél
IX.
a féltve őrzött csillogás beszél
a keresztút mélyében taposó
embert gyerekek féltett sorsa véd
az éppen megtett út mindent adó
örömteli fények tizede lép
a felmutatott újszülött való
szenvedésben érlelt életjele épp
tovább visznek a szűk utcát szabó
sarus boldoggal idegen remény
hidegségében látni a homály
felett egy védő kezet mely szerény
biztos talaján minden nagy fohászt
amely ölel sok-sok éve merész
érzitek-e az áramlás magját
X.
érzitek-e az áramlás magját
atombombák súlyos árnya nevet
a sugárbetegek kínja halál
a tengerben ki verítékezett
egyéni korcs felelősség talán
hunyt szemű égett retinák teret
kapó felborult eszmék panaszán
a bálnák s halak rákos betegek
úszó szemét szigetek műanyag
ide-oda búvó partjára néz
átkozódó búvár próbál halat
menteni szomorúság nem henyél
a tenger elszántan tovább halad
ki békét ad és megoldást remél
XI.
ki békét ad és megoldást remél
csecsemők jelzése örömfutás
nem hallgatja el az ovis zenét
ad minden szegénynek a hitviták
taszító hevében nincs lebegés
szaladgáló játszó gyermekvilág
pelenkamosás és öltöztetés
mindig áradó magzatkacagás
velemi családcsendben tartalék
fémes ízű cédrus türelem áll
a kígyók szava bújtatott kevély
csillogó szempárok között szikár
a felesleges szerény büszkeség
szeretni marad szeret és vigyáz
XII.
szeretni marad szeret és vigyáz
tihanyi szövetség beljebb kerül
kirándulások megannyi talány
magzatszuszogások méhen belül
sorsomon átívelő remény szilárd
ha mindegyik nap Istenhez repül
a nap minden percében lelkem száll
az ölelések körött kívül s felül
fentlétek fent élek mámora beég
dúló alváshiány múló beteg
alig állok a lábamon de véd
van-e tisztább valódibb mi él
ki kitartóan tettekkel szeret
növényt állatot embert ha elég
XIII
növényt állatot embert ha elég
beavatkozóknak hatalmat ad
csizmájukra tapad életem rég
a türelem fordulópontra varrt
percikon ideges várura pénzt
ismételget porcnyi erő kamat
billenő hajóban leomló vért
a hiteltelen kutató tagad
a sejtések özönén túl Pio
atya jelenik meg biztat ki lát
Isten határáig a finom
leheletnyi hit hogy a szó kiált
felrázza a tettre kész szívizom
a minden pillanat Istene áld
XIV.
a minden pillanat Istene áld
berejtett és ellopott álmokat
másnak várnak hazudni dőre tár
az igazit elhallgatni sokat
mondó kétségbeesett pőre szám
látomások jelzik világomat
omló hasadék sivatagi táj
keresztek tarkította nagy vonat
valódi sármány igaz tánca él
bonckés-fény suttogják a fák tagolt
lombok kizöldellő leánya félt
percnyi órák mögött őriz dalol
nem veszi le rólam gyengéd szemét
zongora hangján dallamra forog
Mesterszonett
Zongora hangján dallamra forog
Léptekre apró tücsök ciripel
Puha bársonyba szőtt tűzliliom
Külső és belső kapocsú jelen
A megbocsátás útjain lobog
A megbocsátás hazaérkezett
Mágneses tereken lazán kocog
Mondták — az eljövő emlékezet
A féltve őrzött csillogás beszél
Érzitek-e az áramlás magját
Ki békét ad és megoldást remél
Szeretni marad szeret és vigyáz
Növényt állatot embert ha elég
A minden pillanat Istene áld
