Isten kulcsa

Tékozló figyelem

Valaha régen, még a városok előtti korban  hegyek közötti tisztáson juhászok éltek birkáikkal teljes békességben. Minden nap kora reggel indult a nyáj Bátorral és Őrzővel,a két pásztorral még magasabbra, hogy elegendő legelésre alkalmas növényt, fűcsomót találjanak. Sötétedés után amikor hazaértek, a pásztorok leültek a tűz mellé, mely vidáman ropogott a milliárdnyi csillag alatt. Beszélgettek, énekeltek, fütyültek miközben főzték a vacsorát. A jóízű falatozás  után éji fényességben ajkaikon, furulyáikon elhangzott egy-egy dallam. Parázsló tűz fényénél imádkoztak, majd nyugovóra tértek, hogy reggel, mikor a Nap a horizontra szökik útra keljenek a hegyi legelők felé.

a békesség havasi rózsái közt
nyírfák fenyők és diófák
lehelik a párába itatott
pórusokon fénylő kankalincsendet

Egy nap ugyanúgy haladt a nyáj a füves-sziklás rétek felé mint más napokon, amikor hatalmas ár zúdult a meredek sziklákon lefelé, óriási köveket görgetve magával. Ahogy tajtékozva zuhant le a víz, elérte a nyáj szélét és egy bárányt magával ragadott. Hátára vette a zuhatag parányi kis testét és sodorta az árral. Hol lebukott kis pofácskája, hol a víz fölé ért. Kapálózott, próbált úszni, de lábait nem tudta használni, úgy elfagytak a jeges vízben. Egy idő után a kis bárány úgy gondolta, hogy nem küzd tovább, átadja életét a szennyes árnak, de abban a pillanatban, amikor  döntött, talajt tapintott maga alatt, földet ért apró lába. Pici sziget a hatalmas ár közepén. Nem tudni mi tartotta ott azt a füves kerekedést. Annyira kicsi volt, épp hogy el tudott rajta  helyezkedni . Nagyon fáradt volt, így hát letette a félig nedves fűcsomóra fejét és álomba szenderült.

Hol a nyáj a várva várt
Hol a Szél mely vízre száll
Hol a tér mező tavad
Hol a fény a Nap szabad

A víz mélyén a tűz marad
A tűz fölött a víz szalad

Eközben a két pásztor nagy sebbel-lobbal próbálta nyáját védett helyre, egy sziklazugba terelni.Először nem is vették észre (bár Bátornak  rossz sejtése támadt terelgetés közben ), hogy eggyel kevesebb bárány érkezett . Ahogy széttekintett juhain,  látta, hogy a nyáj hiányos.  Jelezte Őrzőnek, hogy máris indul báránykáját megkeresni.

árva juhom merre jársz
árva bárány hova látsz

Őrző  a többiekre vigyázott.

vigyázó szemed nélkül ó pásztor
mi lenne nélküled
hol legelne a  kilencvenkilenc

Ahogy Bátor az ár mentén haladt, kidőlt fák, sérült,
kétségbeesett dallamú tilinkók, vándorpacsirták, sebesült őzek, szarvasok kísérték, mély árkok, hegyomlások tárultak szeme elé.  A táj jelentősen megváltozott. Ami üde zöld, szépséges fenyőerdő volt valaha, most olyanná lett , mint egy éles tűkkel teletűzdelt táj. Bátor ugrált, kerülgetett, gödörből ki-be mászott. Csakhamar este lett és báránykája sehol.

hasítják tépkedő kaotikus szegek
az egek rongyos árnyát
vajh hová lett a Bárány
feltámadott lehullott fáknak ágán
mi adatott a márciusi télben
kedves lényei a fénynek víznek Földnek

Éjszakára betakarta magát pár elszáradt fűvel,virággal, falevéllel. Reggel korán ébresztette őt melegségével a parányi napsugár. Ahogy haladt a vihar nyomában, egyszer csak megpillantotta báránykáját a kicsi szigeten. Gázolt, úszott a még zubogó vízben, mire elérte a bárányi kis földet, rajta elveszettjével.  Magához ölelte és próbált kijutni a törmelékkel, szúrós ágakkal, törzsekkel zsúfolt folyamból.Mikor kiúszott a partra, Bátor levetkőzött, ruháit az elhagyatott helyen kövekre tette száradni. Báránykáját hatalmas lapulevéllel törölgette meg. Miután megszárítkoztak,  útnak indultak. Hazafelé farkasok állták útjukat,  medvék viccelődtek. Bátor  gyönyörűségesnél gyönyörűségesebb énekekkel riasztotta el a támadókat.

ó irgalom királya
jövel jövel még közelebb
ó kegyelem leánya
úrnője világnak fénynek

Te szép Te tündöklő
Tengernyi Szeretet

Amikor visszaérkeztek szeretett tisztásukra, Őrző már nagyon várta őket. Finom falatokkal fogadta Bátort. Az elveszett de megtalált bárányukat pedig mindketten  friss fűvel etették.

 

a békesség havasi rózsái közt
nyírfák fenyők és diófák
lehelik a párába itatott
pórusokon fénylő kankalincsendet

barany10