Elég a földre lép

Csillogó kék szalagja lustán sodorja a faágakat
törmeléket
Partjainál őzek szarvasok isznak lehajolva fűcsomót tép
bárány béget
Lejjebb a folyó hullámzó hátára simul a komp mint egy széles
hátú teknős
Utasokat szállít egy nemlétező partra ahol tiszta ház fogadja
az érkezőt
Aranyba foglalt ablakaiban megfáradt vándor tekint
a folyóra
Érces büszke mély hangját messzire viszi a fonott szél
lombhajója
Átgondolt terveiben nincsen más eszköz csak magok
mind csemeték
Erős vállain a rétek ligetek mezők puszta földje keres
víg remetét
Karjaiban tettre kész állapot a soha el nem billenő
mérleg
Lábaiban a mindig elfogyó talaj néma sóhaja
vénhed
Arcán a  féktelen nyugalom mélyén tollpihényi
büszke pír
Szívében ércek folynak förgeteg lassú vulkán olvad
tüzes nyíl
Az áthatolhatatlan vizen haladva a teknős megérkezik a
nemlétező partra
Testét támasztja szélesen féloldalt a sáros csúszós
kövezett lapra
Az utazók kiszállnak a tükröző falú mélységesen mély ház
ablakai előtt
S míg ballagnak némán a tükröző ház mellett a part gyémánt fala reccsen
a nem várt nyomásra bedől
Megrettenve nézik ahogy csúsznak a drága kövek a hullámzó
folyóba
A  víz felületén csillogó vízcseppek daloló úszó
boróka
A megfáradt vándor megöleli az utazók világosságba hajló
testét álmait
Útnak indul kipihent arccal erős karjával fákat ültet és
magokat terít