Jel

iceland-2700427_1920Szonettkoszorú

I

széles mederben felcsillan a víz
a zöld sugarú szél lendít haján
karcsú virágok csatjaira dísz
az érkezés dala szól légfalán

változó ritmusra lobog a tűz
parányi gallyak ropognak falán
orchidea csendjén hallgat a fűz
hosszú sörénye alszik sóhaján

vidáman felel a tíz dunai
óriás hajlongó lapulevél
párás fácskákon sejtés arcai

tomboló szűk titkosított levél
kacagnak a vár titkos urai
egy csinos lenyomat könyvtárt cserél

II

egy csinos lenyomat könyvtárt cserél
a könyvek lapjain található
milliárd betút alkotó szerény
tények láthatatlan és látható

valóságos árnyán tarajos él
a képek a zenék a bányató
színes festmények bűvös keretén
vizuális szőttes a rángató

váltakozó jégeső hangulat
mozdul a képzeletbeli szikár
gondolat lágy képek illatfogat

kacskaringós útjain a szilárd
kövek fáklyája világít kutat
a betűkből életre kelt világ

III

a betűkből életre kelt világ
különböző hőfokú korszakok
átjárható érzékek szög-szilárd
tájain a több színű szalagok

forgolódnak az utca színpadán
táncolnak a felfedezett rabok
a sokféle árnyalat zugszaván
az érintő érdeklődés szülte vakok

s amíg róják a lassú köröket
az indulat dühös papucsvezér
konok hatóság vérében szögek

a törvényeket osztja a facér
a határon túli gyilkos löket
az érzékelés sűrűn fedett ér

IV
az érzékelés sűrűn fedett ér
méregdrága ruhában kövület
láncreakció kutatott szekér
konok kérdések szélén a tünet

szokásos találkozásra remény
lélekdagasztó szorosán küret
villódzó szobatál mezén ledér
a tanonc  takaró lakatfülek

s míg fájlalja a tények tengerét
megüti a tégla-kemény svihák
lábain tarackos szegény ekképp

dalolja a pimasz melódiát
lágy fuvallatot nem szül a verés
fújom éneklem a rapszódiát

V.
fújom éneklem a rapszódiát
táncolok szűnni sehogy akarón
tagadom a lélekparódiát
szegényeknek kinyújtom a karom

gyermekemnek adok forró teát
takarítok főzök  sokat mosogatok
hallgatom a kedves laklik szavát
bánat mögül  keltem a holnapot

a  jelenlét örömét zavaró
kutató röntgen – kelyhe szenvedést
szinte foghatatlan megbénító

komor duhaj mustra százszor verés
a léthatárokon átvonuló
örömmel élesztem a szív-vetést

VI

örömmel élesztem a szív-vetést
szeressetek emberek újra jól
ne nézzetek soha szemfényvesztést
lelketeket óvjátok a baljós

hamis felhő gyorsan osztja a bért
immunrendszert bénítva toll
egy új világ von kebledre a dért
betölti alumínium rabol

ne hajtsd le fejedet szólj ellene
ne tűrj meg életedről kópiát
védd  véreid tiltakozni kellene

hamis álmok hamis  nagy fóliák
hazug városok boldog kelleme
mutassa a szeretet bölcs fiát

VII

mutassa a szeretet bölcs fiát
leányoknak legényeknek  dalold
liliomok szépséges rózsavirág
gyűlöletből ne készíttess diát

valóságshow  valódi nem vidám
összekevert képkockák és lapok
már nem is tudod miért e  szikár
napon cserélnek a hétköznapok

fókuszban a külső és a biszex
akkordikus öleb-óvszer zenél
puha szép matracon bivaly izeg

hajukban pici futó tevegél
lágy hajlatban gőgös bunda sziszeg
félelemre a válasz benned él

VIII.

félelemre a válasz benned él
oly hervadttá tesz a minden  hideg
képregények között szalon fehér

lagúnaderekán öreg üget

lóhalálában érkezik a tény
rengő árvíz mosta  tűnő liget
merül egyre lejjebb papír vetél
a puszta tudás mentette sziget

félelmetes oroszlánját üli
hűtlen asszonynak hamis pénz dukál
árva gyermekét ma meg is szüli

síró fiát hallgatja a király
sóhajtozó papját elkerüli
legényekre a mindenség kiált

IX

legényekre a mindenség kiált
tapintod a mának virágait
simogatott fa törzse  a liánt
látta hullani a kín ágait

lobogó hajnalban Istenre várt
Föld tükrözte a népek százait
víznyelők indultak útnak kivárt
hajók látták jéghegyek lángjain

permetté alakulni a tavat
a fémterhelés fokozatosan
növeli fémdobozzá az agyat

új korszak gondjai óvatosan
lesnek a népesség szegény marad
mi marad meg bennünk oly szorosan

X

mi marad meg bennünk oly szorosan
tapintható lesz e a szív maga
műanyag lesz  a máj vagy porosan
fog pihenni a biogép aga

polcain hagyott pókhálórovart
merevlemezein a bú szaga
az élet valódi értelmét vonat
viszi  és sztárt csinál a műbaba

pökhendi nem lesz a revüpár
lapuló hajón még röhögve perel
barátok közt  fortyog a rendi bár

lehull  a frissen mosott műlepel
a műanyag látszat nem trendi már
az igaz élet szépségre nevel

XI

az igaz élet szépségre nevel
szerény tudatában Istenre néz
földön jár és kutatja az eget
a legkisebb ember  szerény egész

a szenvedés nem töri meg szeret
lángol apró csodákon zenél
örül veled megosztja a nevet
szegények oldalán szemedbe fér

pirkadatkor húrjaim gyermekei
angyalok jelennek meg  oly sokan
nem szenvedtél hiába lepencei

az élet feltűrt hegysége rohan
hogyan élnek hús – vér szerettei
ott hol  a rákoknak nincs fontosabb

XII

ott hol  a rákoknak nincs fontosabb
haláluk lesz a  tengerpusztaság
vegyszerek között a magyar lovas
ó vigyázz a parlagra kutasd át

kicsi cinkére vigyázz  kőolaj
ne szennyezze a tenger  kiskacsát
hegy-völgyi réten utazik sokat
tanítsd szeretni erdők dallamát

dombok kérges útjain gyalogol
kergeti a nyiladozó telet
lehull a csengő fákról  és lohol

hazát neszez az újult szeretet
csitítgatja karon-ülő  kobold
van aki nem érti a csend jelet

XIII

van aki nem érti a csend – jelet
a lovasparódián jól megél
nem látható de hallgató terek
üzenik a víg lakoma helyét

az ellentmondó netboncnok szerep
jövedelme túl kevés  de beszél
felkockázott tornyaiban terep
netbűnözők játékaiból él

kiborg igénye szabja remekül
cserélget ad vesz kúszik laposan
a gép előtt  ha kell hetekig ül

ha eurót kap széles biztosan
vírust készít vírusa települ
jól hallható hangon szól a posan

XIV

jól hallható hangon szól a posan
lábáról a közönség leveszi
kacag a város a főkötő vad
kultikus vitézek gyógyszerei

potyognak a földre kontaktosan
tabletták gurulnak vételezni
az egészség állapotnyi roham
megöl a troll mégis miért ennyi

neszmélyi  játék ugrik a tetőn
mutat végig egy rémisztő telet
lehányja az örök tetőfedőt

ellenőrzés idején szünetel
rádióhullám röntgen őrvevő
sugár játszik kopott cserép felett

 

Mesterszonett

egy csinos lenyomat könyvtárt cserél
a betűkből életre kelt világ
az érzékelés sűrűn fedett ér
fújom éneklem a rapszódiát

örömmel élesztem a szív-vetést
mutassa a szeretet bölcs fiát
félelemre a válasz benned él
legényekre a mindenség kiált

mi marad meg bennünk oly szorosan
az igaz élet szépségre nevel
ott hol  a rákoknak nincs fontosabb

van aki nem érti a csend – jelet
jól hallható hangon szól a posan
sugár játszik kopott cserép felett